Köszönöm az előzőkhöz a komikat és a pipákat :)
Odafelé a kocsiban nem igen beszélgettünk. Ahogy lopva néha Derek felé pillantottam ő is igencsak mélyen elmerült a gondolataiban. Ezekben a pillanatokban bármit megadtam volna, hogy tudjam mit gondol, mit forgat a fejében éppen.
Odafelé a kocsiban nem igen beszélgettünk. Ahogy lopva néha Derek felé pillantottam ő is igencsak mélyen elmerült a gondolataiban. Ezekben a pillanatokban bármit megadtam volna, hogy tudjam mit gondol, mit forgat a fejében éppen.
Tőle ezek után sosem tudhatom mire számítsak. Bár mióta "megismertem" úgymond mintha egy teljesen új ember lenne. Vagy talán olyan mint anno mikor régen megismertem. Talpig úriember, mindig tudja mit kell tennie vagy mondania,hogy a nő odáig legyen érte. Nem hiába tudott anno is levenni a lábamról. Na de a kezdeti varázs is elmúlik egyszer. Nem hiába jutott oda a házasságunk ahová.
De arra inkább nem gondolok. Most a céljaim lebegjenek a szemem előtt. Hogy tönkre teszem ezt a férfit, szem rebbenés nélkül. Neki sem jelentett ez gondot.
Ahogy viszont észrevettem rajta nem is lesz nehéz dolgom. Hiszen már most odáig van Camilláért. El fog jönni a nap amikor ő lesz annyira odáig értem mint régen én őérte. Amikor megkapja a végső csapást. Amikor rájön majd kivel is kezdett. Nekem sem fog ő többet jelenteni mint régen én neki. Ha olyan könnyen tönkre tudta tenni a házasságunkat. Azzal együtt az életem is.
Miközben a mellettünk elsuhanó tájat figyeltem ezekre a gondolatokra hirtelen előbukkant az emlékeimből néhány kép, emlék, érzés a balesetem időszakáról. A szenvedésről, a fájdalomról amit át kellett élnem, hogy ismét ez legyek. Nem az a testileg és lelkileg is roncs nő akire Damian rátalált. Azokban az időkben csakis a bosszú gondolata segített. Hogy egyszer visszaadhatom mindezt a szenvedést neki. És lesz majd még valami ami még jobban fog fájni neki. Az lesz csak az igazi csapás számára.
Na de ne rohanjunk annyira előre, mindent a maga idejében. Egyenlőre igencsak jól haladnak a dolgok. Egy dologra kell csak nagyon figyelnem. Ugyanis azt magam előtt legalábbis nem tagadhatom le, hogy hatással van rám ez a férfi. Hogy is ne lenne? Hiszen imádtam őt régen. Valahol egy részem egy egészen kis részem még mindig reagál rá. Ezt kell uralnom. Hogy véletlenül se keverjem össze a dolgokat. Hiszen előbb vagy utóbb olyan közel fogok kerülni ehhez a férfihoz amennyire csak lehet. Testi értelemben is. És akkor is észnél kell lennem. De azok után amin átmentem és már gyerekjáték lesz.
Mindent el fogok venni tőle. Mindent ami eddig és ezután lesz fontos neki. A pénzt természetesen, a céget. A cégemet. Ami talán a nőkön kívül a legfontosabb neki. És a cégen kívül egy valami lesz még amit el fog veszíteni ami nemsokára mindennél fontosabb lesz majd neki. Camilla. Én. .. . . . .
- Min töprengsz annyira? - riasztott fel a mindenfelé csapongó gondolataimból egy ismerős érintés az arcomon.
Hirtelen riadtan kaptam felé a tekintetem.
Nem is emlékszem mikor érintett meg így utoljára. Régen. Nagyon régen.
- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni - húzta vissza a kezét és a tekintete tovább fürkészte az enyémet.
- Én sajnálom. Kicsit elkalandoztam. Furcsa újra LA-ben lenni. Az emlékek.
- Rosszak?
- El sem tudod képzelni.
- Akkor miért tértél vissza?
- Akad még itt elintézni valóm. De ne beszéljünk erről. Sajnálom. Egy vacsorában maradtunk, koncentráljunk inkább arra - mosolyogtam rá. Most még ennek van itt az ideje. A mosolygásnak és bájolgásnak, a csábításnak.
- Jó ötlet. Meg is érkeztünk.
- Szedjük össze ami kell a vacsihoz - mosolyogtam rá majd hátrahagyva a kocsiját a bevásárló központ felé vettük az irányt.
Akadna még néhány háztartási dolog is amit be kellene szereznem de erre lesz majd még időm. Egy élelmiszer üzletbe mentünk be.
Nem túlzok ha azt mondom, hogy Derek érdekes látványt nyújtott amint jóformán mint egy rendes férj jött mellettem és tolta bevásárló kocsit még én összeszedtem a hozzávalókat a vacsorához.
- Egy finom olaszos tészta megfelel?
- Jól hangzik - villantott felém egy szív döglesztő mosolyt. Miközben ezt megbeszéltünk néhány csinos fiatal nőből álló társaság haladt el éppen mellettük. Gondolom nem kell mondanom milyen sóvár pillantásokkal méregették a mellettem álló ördögöt.
És míg Derek ilyesféle pillantásokat kapott, nos amik nekem jutottak közel sem voltak ilyen hízelgők. Inkább voltak utálkozók, féltékenyek.
Már erre is előbújt belőlem is az ördög. A csajok ugyanis még mindig elég közel álltak hozzánk.
Éppen az egyik polc tetején szúrtam ki magamnak egy üveges mártást de persze kellett egy kis segítség.
- Segítenél ezt levenni édes? - villantottam egy csábító mosolyt Derek felé.
Rögtön felismerés villant a szemében. Túlságosan is egy rugóra járt az agyunk. Rögtön tudta mit akarok.
Na nem ám mellém lépett volna hanem szorosan mögém lépett. Erős, izmos teste teljesen az enyémhez préselődött miközben levette amit kértem.
Bár miután megszerezte a zsákmányt nem hagyta annyiban.Ő még rátett egy lapáttal.
Tényleg maga az ördög.
Megvárta ugyanis még megfordulok így szemben voltunk egymással. Még mindig velem a karjaiban. Kezeit immár a derekam köré fonta.
- Köszi - mosolyogtam rá.
- Bármikor kicsim - válaszolta sokat sejtető hangon majd egy röpke pillanatra a frászt hozta rám. Így is elég közel álltunk egymáshoz, sőt. Jóformán már a leheletét éreztem az ajkaimon mikor ő még közelebb kezdett hajolni. Azt hittem meg akar csókolni. És erre még nagyon nem álltam készen. Korai ez még.De szerencsére megnyugodtam mikor ajkai elhaladtak az arcom mellett és mézédes már már bűnre csábító csókját a nyakamra hintette.
És én még attól féltem az ajkaimat veszi célba. Viszont ez még veszedelmesebb lépés volt tőle. Camillát persze nem hagyta hidegen. Ahogy a közönségünket sem. Ezek a lányok jóformán már ettől teljesen kész voltak. Szerintem már Derek egy pillantásáért ölni tudtak volna. Hát még egy ilyen már már erotikus pillanatért.
De amint magamhoz tértem az iménti röpke kis kábulatból rögtön ismét a helyére csúszott az egy pillanatra elcsúszott álarcom és tudtam mi a dolgom.
Rögtön igyekeztem erősnek tűnni, mint akire semmilyen hatással nem volt ez a pillanat. De ennél a pasinál aztán nem tudni, hogy bevette e. Inkább rögtön el is indultam máshová egy neki szánt édes mosoly után. Ő pedig persze a kocsival jött is utánam magunk mögött hagyva a még mindig szédült csajokat. Azért mielőtt elfordultunk volna a másik sorba vettem rájuk egy vadmacska szerű pillantást ami csak egy valamit üzent: Ez a példány már foglalt.
Utána rögtön egy elégedett mosoly ült ki az arcomra.
- Azért nem semmi egy nő vagy te - mondta Derek mikor éppen a jégkrémek között válogattam.
- Ugyan, ne mond, hogy nem tetszett - mondtam neki miközben a jéghideg csodák között keresgéltem.
- Eszemben sincs. Azt hiszem igencsak hasonlítunk egymásra.
- Miben is? - fordultam ezúttal felé de örültem, hogy a bevásárló kocsi közénk áll.
- Abban, hogy megkapjuk amit akarunk, és ki is mutatjuk, hogy az a miénk.
- Lehet - mosolyogtam rá. - Szegény kislányok majd meghaltak volna már egy pillantásodért. Nyílván tisztában vagy milyen hatással vagy a nőkre.
- Lehet - kacsintott rám. - Ugyanakkor te is tisztában lehetsz vele, hogy minden épeszű férfi ölni tudta már csak egy pillantásodért. Én csak végtelenül szerencsésnek mondhatom magam, hogy enyém a figyelmed. Sőt egyenlőre egy egész este erejéig - hangsúlyozta ki az egyenlőre szót. Már az ehhez járó pillantásából is tudtam, hogy jó úton haladok a céljaim felé.
- Vanilía és eper? - tértem vissza a jégkrémhez.
- Tökéletes - érkezett a válasz.
Miután fizettünk és a kocsi felé tartottunk vissza a korábban említett partijáról kérdeztem.
Ugyanis akkorra is tartogatok neki egy meglepetést.
- Remélem még mindig áll, hogy eltudsz jönni a hétvégén.
- A világért sem hagynám ki. Remélem nem baj ha egy barátom is elkísér. Ő is most tért vissza velem Los Angelesbe.
- Ugyan dehogy - mondta rögtön Derek, de szinte már láttam is ahogy ezen kattog az agya. Hogy vajon ki, miféle barát lehet ez? Nem baj, legalább nem unatkozik - mondtam gonoszkásan magamban.
Szerencsére ahogy megérkeztünk ismét hozzám nem próbált ismét közelebb kerülni hozzám. Eljön majd még annak az ideje. Magunkhoz képest teljesen normálisan elbeszélgettünk míg ő teljes tökéletességében a konyha pultnál ült míg én a vacsorát csináltam.
A desszertnél már felajánlotta a segítségét. Vanília jégkrémet terveztem eperrel de ennél a résznél kivette a kezemből az irányítást.
Míg én a vacsorát készítettem ő megterített a az ebédlő részen ahonnan csodád kilátás nyílt az egzotikus és ilyenkor este mesésen kivilágított kertre. A fenébe. Már már romantikusnak hatott. Na még miket nem. Egyenlőre legalábbis - mondtam magamnak majd Derek leültetett a pohara mellé amiből eddig bort ivott és újratöltötte nekem míg ő a desszerttel ügyködött.
Mit ne mondjak nem semmi látványt nyújtott. Már már szexi volt. Pedig régen még egy poharat sem talált meg a konyhában.
Megráztam a fejem, hogy elűzzem ezeket az emlékeket. Inkább kiélveztem a látványt még háttal állva tüsténkedett a pultnál.
Be kell vallani hisz én sem vagyok nem hiába voltam ezért a férfiért oda régen. De most még dögösebben nézett ki mint anno. Remekül állt izmos testén a farmer és a fehér ing. Ami a testét illeti tökéletes férfi példány. Aztán vegyük még hozzá azokat a kék szemeket és szexi mosolyt és már kész is a tökéletes férfi. Legalábbis ami a testet illeti. Kár, hogy ez édes kevés.
Oké, térj vissza ide - mondtam magamnak majd mire visszatértem a csapongó gondolataim közül Derek éppen végzett és a hűtőbe tette a desszertet.
- Ha már a nagyját te megcsináltad a többi legyen az én dolgom - mondta majd lesegített a bár székről ami a pulthoz tartozott és az ebédlőbe kísért.
Ő volt az aki felszolgálta az ételt. Akár pincérnek is felvehették volna akárhová. Ilyen külsővel pláne. Ezt nem is hagyhattam szó nélkül.
- Nem lehet, hogy pályát tévesztettél? - nevettem rá mikor mindkettőnknek kitálalta a tésztát, öntött bort és csatlakozott hozzám.
Rögtön tudta mire gondoltam és csak velem nevetett. Egy röpke pillanatra ismét annak a boldog, régi párnak láttam magunkat akik régen voltunk. De csak egy pillanatra, utána ismét a jelenben voltam.
- Ha megunnám az ingatlant majd elgondolkodom rajta - válaszolta mosolyogva.
- Mióta csinálod ezt?
- Már ezer éve. Még a . . . . . . - akadt el egy pillanatra és komorult is el az arca. - a feleségemé volt a cég.
Itt olvadt le az én arcomról is a mosoly.
Talán sejthette mi lett volna a következő kérdésem, vagyis normális esetben mit kérdezett volna ilyenkor egy nő így folytatta.
- Meghalt néhány éve.
- Nem tudtam. Sajnálom.
- Régen történt - intézte el ennyivel és láttam, hogy nem akar erről beszélni. Pedig mit meg nem adtam volna ha többet beszélne erről. Hogy tudjam mit gondol, érez. Már ha képes ilyesmire. De talán egyszer ennek is eljön az ideje. Most még nem akartam erről faggatni. Inkább próbáltam visszahozni a korábbi hangulatot és eltereltem a témát. Próbáltam.
- Korábban kértél tőlem egy látogatást a stúdióba. Jövőhét elején megejthetnénk ha még van hozzá kedved.
Küldött felém egy mosolyt ami amolyan hála féleségnek hatott, hogy eltereltem a témát. Egyenlőre.
- Persze. Jó lenne belelátni olyasmibe mint a film készítés. Dolgoztok éppen valamin?
- Igen. Nemrég akadt egy remek ötletem amit meg is beszéltünk a forgatókönyvesünkkel akinek szintén nagyon bejön az ötlet. Én mindenképp filmre akarom vinni. Nagyot szólna az biztos.
- Hát akkor majd én is kíváncsi lennék rá.
Ó látni fogod drágám ne aggódj. Egyenest neked fogom ajánlani - gondoltam magamban amint a tervem eme részére gondoltam.
Az este további része ahhoz képest, hogy milyen szituban is vagyunk éppen egész kellemesen telt. Beszélgettünk mindenféléről. Én is igyekeztem egy kicsit kikapcsolni. Na persze nem feledkeztem meg az eredeti céljaimról.
- Akkor jöhet a desszert? - kérdezte Derek felém fordulva a konyhában miután elpakoltuk a vacsora maradványait.
Kivette a két epres csoda kelyhet a hűtőből. De csak egyiket fogta a kezébe.
- Ha azt mondom csukd be a szemed megteszed? - nézett kérdőn rám. Normális esetben megijedtem volna na persze ez is bennem volt, hogy ugyan mit akarhat,de ott bujkált bennem a kíváncsiság is.
Egy kérdő pillantást vetettem felé mire ő csak a csábos mosolyát adta cserébe.
Oké. Egye fene - mondtam magamnak.
Becsuktam a szemem. A testem azonban rögtön reagált az ő testének közelségére. Egyre közelebb éreztem magamhoz.
A következő pillanatban megkért, hogy nyissam ki a szám. Egy kanál mennyien hideg vanilíás csodát kaptam ami ugyan csöppet sem segített a bennem egyre inkább lángolni kezdő tűzön.
Ez nagyon nem lesz jó - mondogatta egy hang a fejemben. Mégsem állítottam őt le.
- Na, hogy ízlik? - kérdezte a hangja ami egészen a fülem mellől csengett.
Képtelen voltam mást csak egy eröltetett hümmögést hallatni majd megnyaltam az ajkaim. De a szemem továbbra sem nyitottam ki.
- Nyisd ki szépen - mondta a következő pillanatban és tettem is amit mondott. Kíváncsivá tett.
A kíváncsiságomért persze meg is kaptam a magamét, nem is akármilyen formában.
Éreztem, hogy egy darab epret ad a számba. Ezzel még nem lett volna gond hanem inkább azzal a bizonyos hogyannal.
Ez a bizonyos gyümölcsdarab ugyanis ahogy megéreztem egyenest az ő ajkai közül érkezett. Jóformán meg kellett csókolnom, hogy enyém lehessen az eper darab. Nem bírtam ki és kinyitottam a szemem miközben az ajkaimmal elügyeskedtem az epret tőle.
Ha már így akar játszani akkor legyen. Én se hagytam magam.
Miután kissé csábítóan elszedtem és megettem a tőle megszerzett gyümölcs darabot nem mozdult a közelemből. Pillantását egyfolytában az ajkaimnak szentelte. Meg kell mondjam a szemét ezzel a húzásával rám sem volt hatástalan. Ennyi idő után ismét ilyen közel lenni hozzá. Az ajkaihoz. Énem egy nagyon pici része követelte a folytatást, de szerencsére a józan eszem volt többségben és megálljt parancsolt annak a kicsi résznek.
Jobb ebbe még nem belemerülni. Na persze eljön majd az az idő is amikor is ha jól akarom csinálni akkor közel kell engednem magamhoz. Még közelebb mint most. De a játékból egyenlőre elég volt ennyi mára.
Noha ahogy a szenvedélytől csillogó kék szemeibe pillantok látom, hogy rá sem volt hatástalan a dolog. Ez legalább tetszik. Ugyanakkor látom rajta, hogy tudja egyenlőre itt az a bizonyos határ és hátrább lép. Fel is lélegeztem egy picit.
Vetett rám egy kacér pillantást azért majd a kezembe adta az én kelyhem és visszamentünk biztos terepre az étkezőbe. Ezután igyekeznem kellett valahányszor egy eper szemre pillantottam, hogy ne az iménti pillanat jusson eszembe. Camilla ezt nem engedheti meg magának.
Egy pillanatra eszembe villant, hogy régen Chloe ezt megtehette és meg is tette. De a mostani Camillának ez óriási luxus. Chloe. Ezzel a névvel együtt hirtelen milliónyi szép ugyanakkor fájdalmas emlék villant fel a fejemben. Meg sem tudom mondani mikor használtam ezt a nevet utoljára. A régi nevem. A baleset után lettem csak Camilla. Noha végül is ez a saját nevem, a második nevem. Bár hiába volt Derek a férjem ezt nemtudta mert nem használtam. Csak Chloe voltam. Na de mindennek eljön majd az ideje.
A desszerttel befejeztük a vacsorát, megittuk a borunkat is.
- Azt hiszem hagylak most már pihenni. Hosszú napod volt neked is. Hétvégén akkor látlak?
- A partidon? Természetesen.
- Jön majd a meghívó abban minden benne lesz.
- Köszönöm.
- Köszönöm a remek estét és vacsorát.
- Én szintén. Nagyon jól éreztem magam - mosolyogtam rá.
- Akárcsak én. Akkor majd beszélünk és találkozunk - mondta miközben az ajtó felé kísértem őt. Ahogy kilépett az ajtón nem nagyon távolodott el inkább visszafordult felém.
- Jó éjt - mondta majd az arca ma már ki tudja hanyadjára ismét vészesen egyre közelebb került felém. Szerencsére most csak egy puszit kaptam az arcomra egy szív döglesztő Derek felé mosoly kíséretében majd elindult a kocsija felé. Néhány pillanattal később ismét egyedül voltam.
Ezer gondolat keringett a fejemben, de nem igazán akartam a ma estén és a történeteken agyalni. Semmi értelme nem lett volna csak agyonbonyolítok mindent ha túl sokat töprengek rajta. Inkább vettem egy forró zuhanyt ami nem sokat segített. Pedig reméltem, hogy segít legalább ellazulni. Ehelyett egy folytában azok a bizonyos intimebb pillanatok képei tolakodtak csak az agyamba. Inkább ki is jöttem a zuhany alól. Nem tehetem meg, hogy ilyesmire gondoljak. Nem most leszek gyenge. Ő fog az én csapdámba esni nem pedig fordítva - mondtam magamnak majd inkább ágyba bújtam. Damiannal majd holnap beszélek - döntöttem el. . . . .
Ma inkább a ház körüli dolgokat akartam elrendezni így a stúdióba csak betelefonáltam. Volt még kicsomagolni valóm és vásárolni való is. Egy belső építésszel is beszélnem kellett, hogy megcsinálják az egyik szobát Haileynek.
- Azt majd én elintézem. Ismerek valakit aki remek munkát fog végezni. Hailey imádni fogja. Tényleg, mikor akarod LA-be hozni? - kérdezte Damian ebéd közben. Eljött értem és beültünk egy hangulatos kis helyre a városban.
- Nemtudom. Egyenlőre nem akarom, hogy Derek találkozzon vele. És ha hozzám költözne ez elkerülhetetlen lenne. Egy picit még várok vele. Míg be nem indul ez a dolog Derekkel. Bár ettől a részétől pokolian félek.
- Hát nem csodálom. Mert előbb utóbb megismeri Haileyt és ő lehet, hogy kedvelni fogja a férjed, Dereket. És mivel Haileyt csak imádni lehet szerintem ez kölcsönös lesz. Hogy fogod megértetni majd vele, hogy miért bántod az apját?
Ez volt a legnagyobb félelmem nekem is.
- Hailey már most nagyon okos és értelmes kislány. Tudja, már amennyire képes felfogni, hogy mi történt velem. És semmiképp sem, hogy befolyásoljam, de tudja, hogy apja bántott engem. Te is tudod, hogy tud mindent már amennyire egy három éves gyerek megérti az ilyesmit. Okos kislány. És akármennyire nem akarom, hogy Derek a közelébe kerüljön előbb utóbb megfogja tudni. De tudod mit? Nem fogom megtagadni tőle, hogy láthassa. Kicsi még Hailey de ez az ő döntése lesz. Eléggé fog az fájni Dereknek majd, hogy ennyi ideig nem is tudott róla és, hogy a legszebb éveiből maradt ki a lányának. Haileyt nem akarom belekeverni. Ha kedvelni fogja Dereket elfogadom. Végül is az apja. Bár kíváncsi leszek Derek miként reagál majd rá.
- Nem hiszem ez gond lenne. Amiket meséltél az estéről szerintem már a tenyeredből eszik. Nem fog emiatt problémázni. El fogod érni ha már most rajta nem vagy, hogy beléd szeressen és a kislányt is szeretni fogja. Az már csak a hab a tortán lesz majd neki, ha megtudja, hogy a saját lánya az.
- Akiről csak a baleset után értesültem. És akit majdnem el is vesztettem. Miatta. Pedig ha nem lesz olyan amilyen, ha nem csak meg fűvel fával mennyire más lehetne most mindent.
- Ne gondolj erre Cam. Nem ez volt megírva nektek. Ki tudja ez az egész mit tartogat számotokra? Ezt te sem tudhatod Camilla. Megérdemled a boldogságot kicsim és meg is kapjátok a kis Haileyvel.
- Remélem igazad van Damian. Köszönöm - mosolyogtam rá hálásan.
- Vennem kéne még ezt azt nincs kedved elkísérni?
- Persze. Ma szabad vagyok. Közben pedig beszélek a belső építész ismerősömmel.
- Azért is nagyon hálás lennék - válaszoltam majd ebéd után elindultunk bevenni a várost.
Egyik üzletből a másikba mire mindent beszereztem. Éppen egy butikban voltunk ahol Derek partijára néztem ruhát magamnak. Egy nagyon is ismerős üzletben. Anno imádtam itt vásárolni, Derek is nem egyszer kísért el. Szép emlékek kötnek ide. Ahogy a ruhákat nézegettem egy pillanatra belenéztem az egyik nagy tükörbe.
Ennyi idő után ugyanitt és egy teljesen más arc nézett vissza rám. Nem az az arc amit az itteni eladók régen ismertek. Ha tudnák, hogy ki vagyok valójában.
Rachel az egyik kedvenc eladóm volt régen jött oda hozzám amikor látta, hogy kicsit elmerengtem. Damian addig egy férfi üzletbe nézett be.
- Ez a ruha remekül állna neked. Ha szabad tegezzelek - mosolygott rám.
- Persze, köszönöm. - válaszoltam egy ahogy a szemébe néztem és meghallotta a hangok egy pillanatra mintha zavar támadt volna a tekintetében. Igen, a hangom és a szemem az a régi.
- Ne haragudj, csak nagyon emlékeztetsz az egyik kedves vevőnkre.
- Semmi baj. Ezt a ruhát megpróbálnám - mondtam neki majd a próba fülkék felé intett.
Inkább a ruhákra figyeltem és próbáltam nem emlékezni. Ment is meg nem is, de legalább megtaláltam a tökéletes ruhát. . . . .
Néhány nappal később......
Eljött a parti napja. Szépen felöltözve vártam otthon, hogy Damian értem jöjjön. Hazudnék ha azt mondanám cseppet sem vagyok ideges. Nem is annyira magam hanem inkább Damian miatt. Hisz ő ugyanúgy néz ki mint régen. És ő is a barátja volt Dereknek régen. Érdekes estének nézünk elébe, bár én szeretnék mielőtt túlesni rajta. De nem siethettem annyira.
A gondolataimból Damian autójának hangja riasztott fel ahogy megállt a ház előtt. Elindultunk hát a régi otthonom felé . . . . .
